Könyvünk célja, hogy segítséget nyújtson a kereskedelemben dolgozóknak, amikor munkájuk
során külföldiekkel találkoznak, vagy külföldön szeretnének munkát vállalni. Nem hagyományos nyelvkönyvről van szó, hiszen épít – a legalább 10 osztály alatt elvégzett – általános nyelvtudásra. Így könyvünk csak utalásokat tesz a már eddig megismert és elsajátított elemekre kivéve a szenvedő szerkezet bemutatását. Mivel a könyvben nem tűztük ki célul, hogy a korábban elsajátított nyelvtani egységeket pontról-pontra átismételjük, ezért csak a fontosabb, és a szituációk vagy a szövegek kapcsán releváns nyelvtani egységeket, nyelvhasználati elemeket emeltük ki a teljesség igénye nélkül. Amennyiben a csoport szintje megkívánja, akkor szükség lehet egy általános nyelvtani rendszerező tankönyv használatára is.
Könyvünk alapvetően a Közös Európai Referenciakeret A2-B1 szintjéhez igazodik, de
előfordulnak olyan szövegrészletek is, amelyek ennél biztosabb, alaposabb nyelvi ismereteket
igényelnek, főként a szókincs területén.
A tankönyvben beszédkészséget fejlesztő feladatok vannak túlsúlyban.
Az első fejezet egy általános kereskedelmi, az utolsó pedig egy általános munkavállalói részt tartalmaz. Ez utóbbi megértése és elsajátítása, speciális nyelvezete miatt, a kezdeti szakaszban még nehézségeket okozhat.
A könyvben bemutatott valós helyzetek a már megszerzett ismeretek begyakorlására is
alkalmasak, a Megoldókulcs segítségével pedig a könyv egésze egyénileg is jól használható.
Törekedtünk arra, hogy a való életben előforduló szituációkat mutassuk be. A szövegértési
feladatokban eredeti, autentikus szövegeket használtunk, mivel a nyelvhasználó a valóságban
nem a tankönyvek számára íródott szövegekkel találkozik.
Könyvünk további célja elsősorban a kereskedelemben használatos hatékony kommunikáció
kialakítása és az ehhez szükséges szókincs és a helyes nyelvtan használatának elsajátíttatása.
Könyvünk feladatait többféleképpen is fel lehet dolgozni a tanulók nyelvi felkészültségének
függvényében. Az olvasott szövegértésére irányuló feladatokat a tanulók feldolgozhatják
önállóan vagy kis csoportokban, a megadott kérdések alapján jegyzeteléssel.
Az egyéb feladatokkal vezetett szövegfeldolgozást az Igaz-Hamis és a Szókereső feladatok
biztosítják. Lehetőség van továbbá a nem nehezebb szövegként megjelölt szövegek hallás utáni feldolgozására is (ezeket a már ismert hallott szövegértés piktogrammal jelöltük). Itt a tanuló jegyzeteket készíthet az adott kérdésekhez, vagy a mellékletben megtalálható lyukas szövegeket egészítheti ki. A mintaszituációk után található nyitott párbeszédek feldolgozására is kétféle lehetőség nyílik. Biztosabb nyelvtudással rendelkező tanulók az eladó szövegét a nyitott párbeszédek hangfelvételein elismételhetik a vevővel folytatott párbeszéd során. Amennyiben ez túl nagy kihívást jelentene, a tanulók először egészítsék ki a szövegeket a mintaszituációk alapján, majd otthon tanulják meg őket és a következő alkalommal ismételjék a hanganyag segítségével, kórusban, kis csoportban, párban vagy akár egyénileg is.
A szószedet részek sem használhatóak hagyományos szótárként. Itt is csak a szöveg és
a szituációk szempontjából lényeges jelentéstartalmakat jelöltük meg. Természetesen nem
tilos, sőt ajánlott a tanulóknak a szótár használata. A szófajokat nem jelöljük külön a szószedetben, és a szavakhoz hozzárendelt jelentéstartalom is csak az adott szöveghez kapcsolódó
szakmacsoport konkrét szókincsét öleli fel. A szótárban egy-egy szónak ezenkívül
sokkal több jelentése is előfordul.
Az amerikai szavakat és kifejezéseket (US), a csak brit kifejezéseket (GB) jelöléssel láttuk
el.
A többes számban használt szavak esetében (pl) a jelölés. A something szó röviditése a
következő: sg. A somebody szóé: sy. Az igék három alakját csak rendhagyó ige esetén adtuk
meg. A szószedetben az igéket és egyéb szófajokat nem jelöltük külön, mindig a szöveg
szerinti szófajnak megfelelő jelentés került megadásra.
A könnyebb eligazodás érdekében egy szó esetlegesen többször is előfordulhat a különböző
részekben.
Könyvünk fő alappillérét a szituációk és az erre épülő nyitott dialógusok képezik, melyek
gyakorlását pármunkában javasoljuk, ezért ezt nem emeltük ki külön minden egyes résznél. Fontos megjegyezni, hogy ezen minták alapján tanári segítséggel új dialógusok is alkothatók, még változatosabbá téve ezzel az órákat, és a felkészülést. A szituációk és a szókincs az áruismeretre épülő idegen nyelvi anyag, ezért a feladatok nagy része, és a szószedet nem tartalmaz képanyagot. Az Összefoglalás rész tartalmaz lyukas szövegeket, képeket, a vizsgához kapcsolódó szituációs helyzeteket, és ismétlő teszteket is.
TABLE OF CONTENTS
TARTALOMJEGYZÉK
ELŐSZÓ ...........................................................................................................................7
UNIT ONE: General commercial situations
Általános kereskedelmi szituációk .................................................................................9
Vocabulary / Szószedet ...................................................................................................44
UNIT TWO: Selling food products and household chemicals
Élelmiszerek és vegyiáruk értékesítése ........................................................................57
Vocabulary / Szószedet ...................................................................................................78
UNIT THREE: The sale of fruits and vegetables
Gyümölcsök és zöldségek eladása ...............................................................................97
Vocabulary / Szószedet .................................................................................................103
UNIT FOUR: The sale of electric and household appliances
Műszaki cikkek és háztartási gépek eladása ..............................................................107
Vocabulary / Szószedet .................................................................................................121
UNIT FIVE: The sale of pots and pans and chinaware
Edények és porcelánáru eladása ...............................................................................125
Vocabulary / Szószedet .................................................................................................135
UNIT SIX: The sale of furniture and household textiles
Bútor és lakástextil eladása ......................................................................................139
Vocabulary / Szószedet .................................................................................................149
UNIT SEVEN: Selling clothes
Ruházati termékek értékesítése ................................................................................155
Vocabulary / Szószedet .................................................................................................171
UNIT EIGHT: Applying for a job
Álláshirdetésre jelentkezés .......................................................................................183
Vocabulary / Szószedet .................................................................................................213
KEY / Megoldás .............................................................................................................221
CONSOLIDATION / Összefoglalás ...................................................................................231
Határozat száma: SZFSZF/64096/2018-ITM
Érvényességi ideje: 2023.08.31.